Nézzük időrendi sorrendben mikor mit tartogat Toszkána havi bontásban - a teljesség igénye nélkül, bár nagyon sokat, köztök a kisebb, helyi fesztákról is teszek fel folyamatosan plakátokat és ismertetőket a facebookos oldalunkra
január A gyerekek örülnek a legjobban a 'Befana' napjának, ami január 6án, Vízkeresztkor van, boszorkányok hozzák az ajándékot. A mi Mikulásnapi ajándékozásunkhoz hasonló ünnepen számos város főterén rendeznek gyerekműsorokat, kirakodóvásárokat és érkezik a boszorkány is. A jó gyerekek nagy színes zoknit kapnak kis játékokkal, cukorkával, a rosszak nem virgácsot, hanem széndarabot, de a fekete tömb többnyire csokiból van. Ezzel ér véget a téli iskolai szünet és általában másnap január 7én kezdődik a téli végkiárusítás a boltokban, vagyis mindent féláron lehet megkapni. Ebben a hónapban rendezik a 'Pitti Uomo' nevü divatvásárt Firenzében a Fortezzában, ahol a legnagyobb divattervezők mutatják be legújabb kollekcióikat a standokon -ilyenkor a várost ellepik a stilisták, híres személyiségek és a hotelszobák ára a csillagokig mehet - elkerülendő!
február - március ilyenkor van a karneváli időszak, általában 4 egymás-utáni vasárnap délután és Húshagyó Kedden jelmezes felvonulásokat tartanak, kirakodóvásárokat szinte mindenhol. A legnagyobb a Viareggoi karnevál, ami Pisa közelében a tengerparti városban van -lásd lent. Március 19 utáni vasárnapon tartják a szamarak versenyét, vagyis a Palio dei somari játékot Torrita di Siena-ban. Előtte vasárnapon van középkori felvonulás zászlódobálókkal és a városrészek nagy vacsorákat tartanak a kijelölt éttermekben.
április Jön a Húsvét, ami itt majdnem olyan nagy ünnep mint a karácsony, nagy családi összejövetelekkel, evésekkel. Sok az olasz turista is ilyenkor, ezért magasabbak az árak és nagy a forgalom - ha nem muszál ne ilyenkor gyertek. A firenzei Húsvétről írtam külön, látványos és hangos!. San Miniatoban Húsvét utáni első vasárnap tartják a Festa dei Aquiloni-t, azaz a papírsárkány-eregetők ünnepét, amikor a lelkes résztvevők a magas Rocca torony előtti gyepen mutatják be ügyességüket. Áprilistól július elejéig tart a Sagra musicale Luchese, azaz a luccai zenei napok (Pisa mellet), ami vallásos témájú zenei bemutatókat jelent a város számos templomában. A firenzei Fortezzában rendezik a kézművesek nemzetközi vásárát, azaz a Mostra Mercato Internazionale dell'Artigiano-t a hónap utolsó hetében. Ilyenkor áprilisban rendezik a Festa delle fragole-t vagyis eperfesztivált Terricciolában, Lajatico közelében.
május: Május 1 munkaszüneti nap, sok nagyvárosban koncerteket tartanak a főtéren. Aztán egészen június elejéig tart a firenzei zenei előadások sorozata a Maggio Musical Fiorentino amelyben általában a híres Zubin Mehta vezényli a toszkánai szinfonikus zenekart és balett, tánc, opera előadások is vannak. Firenze nagy parkjában a Cascine-ben tartják a tücsökünnepet, a Festa del Grillo – amikor tücsköket árulnak az árusok szalmaketrecekből, majd szabadonengedik őket, mert igy szerencsét hoznak. Időpontja: Krisztus menybemenetelének ünnepe (csütörtök) utáni első vasárnap. Massa Marittimában mindenki reneszánsz ruhát ölt a 'Balestro del Girifalco' ünnepén, melyet május 22e utáni első vasárnap rendeznek (és agusztus első vasárnapján is). A középkori játékban a város 3 részét képviselő csapatok versenyzői egy fém sast próbálnak nyilaikkal eltalálni. Aztán egy másik pálio Umbriában, pontosan Assisiben aminek Calendimaggio a neve, május elején tartják és ez a tavaszt köszöntő ünnepük. Ebben a hónapban tartják a híres Millemigla nevű oldtimerek versenyét mely több napig tart és mindig átmegy Toszkána valamelyik szép részén - lásd lent. Kisebb falvakban ilyenkor van a cseresznyefesztivál pl Pisa alatt Cascina előtt Lariban május vége-junius eleje, sagra di ciliege.
június :junius 2 Festa della Republica, az olasz köztársasg ünnepe, munkaszüneti nap (nagy forgalom az utakon). Pisában junius 16án és 17én a város védőszentjét ünneplik első este a Luminaria, amikor az arnoparti épületeket feldíszítik többezer lámpácskával aztán másnap a Regata di San Ranieri, díszes hajós felvonulást jelent, erről írtam lent bővebben. Szintén Pisában tartják a Gioco del Ponte középkori eredetű kosztümös játékkal, amiben a városrészek csapatái mérkőznek meg- errről is írtam lent. Még mindig Pisa de csak 4 évente tartják a Regata di Republica Marinara, ami a 4 régi tengeri köztársaság hajós versenye. Június 24én Firenzében van a Festa di San Giovanni, vagyis a város védőszentjének az ünnepe, munkaszüneti nap és az egész napos festa este tízkor tűzijátékkal ér véget. Ezen a napon van a középkori kosztümös foci vagyis a Calcio Storico döntője is, amikor a két legjobb csapat mérkőzik meg a Santa Croce téren, erről is írtam lent. Június közepétől agusztus végéig tart az Fiesolei zenei fesztivál, az Estate Fiesolana, mely során a színházi, opera, balett előadások nagy részét az ókori anfiteatrumban mutatják be. Ekkor rendezik a Pistoia - Abetone ultramartont, ami egy nehéz hegynek felfelé valo 52km-es futást jelent a a híres síparadicsomba, Abetonéba. Firenzében a Fortezzában rendezik meg a Pitti Uomo divatvásár nyári változatát, melyben az őszi-téli férfidivat vonul fel. Ezt követi a következő hétvégén a gyerekdivatvásár – Pitti Bimbo, majd még egy héttel később az anyagok vására – 'Pitti Filati'. A hónap harmadik hétévégéjén tartják Lajaticoban a Festa della Bruschetta nevű eseményt amin nemcsak a névadó bruschettát (piritós) de más tipikusan helyi ételt is ki lehet próbálni a hosszú asztaloknál és padokon ülve (olcsó és hangulatos).
július Julius 2án (és agusztus 16án) rendezik Sienában a legyező alakú téren a Palio-t, Toszkána talán legismertebb ünnepét - lent írtam róla. Szintén van palio csak persze sokkal ksiebb Bientinában (Pisa közelében) julius 11én és 18án, de sok más kisebb helységben is rendeznek lovas versenyeket ezekről bővebben az előző, pálios linken olvashatsz. A hónap elején Pistoiában a Dom előtti téren rendezik meg az egy hétig tartó nemzetközi blues fesztivált, a 'Pistoia Blues't. Firenze mellett Fiesole-ben tartják nyáron az Estate Fiesolana-t vagyis egy szabadtéri ókori színházban rendezett koncert és operaelőadás-sorozat. Általában 15e körüli hétvégén tartják Certaldoban a Mercantia nevű utcafesztivált, amin zenészek, előadóművészek és kézművesek mutatkoznak meg, Erre az időre esik (julius25) a helyi lovasverseny -palio, azaz a Giostra dell'Orso, melyben ugyanezen a téren mérkőznek meg a város legjobbjai. Volterrában ilyenkor rendeznek színházi és zenei napokat ami egy hétg tart, ez a Volterra Teatro. Ilyenkor rendezik meg Lajaticoban, szülőhelyén Andrea Bocelli koncertjét a Teatro del Silenzio szabadtéri színházban, sokezer néző előtt, erről is írtam a BLOGban, klikk ide. Az utolsó héten Sienában tartják a sienai zenei heteket Settimana Musicale Senese melyben fellépnek a hires Chigiana Zenei Akadémia tagjai is.
augusztus A hónap elején tartják a Puccini fesztivál-t a Torre del Lago tónál, Pisa közelében, ahol élt is. A szabadtéri színpadon mutatják be operáit és olyan hirességek is fellépnek mint a közelben született Anrdea Bocelli. A Maremma Parkban lévő Alberese-ben a helyiek bemutatják hogyan kell betörni a lovakat, befogni más állatokat a Rodeo-nak nevezett esemény során (egész hónapban). Montepulcianoban a hónap első felében tartják a Nemzetközi Művészeti Műhelyt Cantiere Internazionale d'Arte. Augusztus második hétvégéjén tartják az Aperture delle Cacce nevő íjászversenyt Montalcinoban amiben a városzrészek csapatai versenyeznek mellette középkori felvonulás, zenés vacsora az erődben. Egész Olaszországban munkaszüneti nap agusztus 15, vagyis Ferragosto, szabadtéren ünnepelnek, mindenki szabadságon van - az év legdrágább és legzsúfoltabb hete a tengerpartokon, sok városi étterem és bolt is bezár mert mindenki nyaral. Agusztus 16án rendezik meg ujra a Palio-t Sienában (lásd lent). Volterrában a hó harmadik hetében tartják a középkori fesztivált ami a Volterra AD 1398 névre hallgat ami a kedvencem - lásd lent Az Arezzo közelében lévő Cortonában ekkor rendezik a 'Festa della Bistecca'-t, azaz a steak napját. Montepulcianoban a helyi Vino Nobile-t (nemes bor) ünnepelik meg a hónap utolsóelőtti szombatján az 'Il Baccanale' nevű ünnepen.
szeptember : Arezzoban a hónap első vasárnapján rendezik meg a 'Festa del Saraceno'-t, a kereszteshadjáratokat idéző játékban a lovagoknak egy fatáblára festett szaracént kell dárdájukkal eltalálni. Szintén a hónap első hétvégéjén tartják Volterrában az Astiludio nevű ünnepet amiben a középkori zászlódobálók különböző városokból érkező csoportjai mérkőznek meg egymással az trofeáért. A 'Festa della Rificolona'-t Firenzében a SS. Annunziata téren rendezik meg szeptember 7én. A város gyerekei kis lámpácskákkal érkeznek a térre, igy ünneplik meg a szűz születését. A Toszkána és Umbria határán található Sansepolcroban a hónap második vasárnapján tartják a 'Palio della Balestra' nevü ünnepet, melyben középkori jelmezes zászlósokkal tarkított felvonulást követ egy íjászverseny. Luccában szeptember 13án végigviszik a városon az itt találhato 'Szent Arc'nak nevezett Krisztusszobrot lámpákkal kisérve a 'Luminara di Santa Croce'-nak nevezett ünnepen. Firenze közelében Scarpieraban tartják a középkori fesztvált, ami a Diotto névre hallgat- lásd lent. Greve in Chianti-ban tartják az itt termelt Chianti borfesztivált'Rassegna del Chianti Classico' néven.
október a hónap végén 20 körül kezdik az olajbogyószüretet mindefelé és így lassan az olivaolaj-fesztiválokat is megkezdik. A hónap második felétől tartják több helyen a gesztenyeünnepet is a szokásos kirakodóvásárral és persze kostolókkal - Lajatico mellett a kis Orciaticoban minden október utolsó elötti hétvégéjén tartják a Sagra di Castagne-t vagyis gesztenyefeszivált. A hónap utolsó vasárnapján tartják Montalcinoban a Sagra del Tordo amikor a városrészek csapatai mérkőznek meg egy íjászverseny alkalmával- egyébként hasonlít az Apertura delle Cacce versenyhez (lásd augusztus). Október végén kezdődik a Volterragusto nevű rendezvénysorozat is ami Volterrában és környékén zajlik istnei éttermek, szarvasgomba, sajt-, csoki- és más helyi termelő bevonásával. A Fiat500asok éves találkozója is ilyenkor van.
november november 1 munkaszüneti nap. Ebben a hónapban van az igazi szarvasgomba-időszak, azaz a tartuffo ideje - ez egy rettentően drága gombaféle, ami formájában egy kis krumplihoz hasonlít, és betanított kutyákkal vagy malacokkal ásatják ki a föld alól. A legritkább és drágább a fehér tartuffo, aminek csak néhány lelőhelye van Olaszországban, köztük San Miniáto az egyik legismertebb (Firenze mellett), ahol 2 hétig tart a szarvasgomba vásár. November első két hétvégéjén tartják Chianni faluban Lajatico mellett a vaddiszno fesztát vagyis a Sagra di Cinghiale-t kirakodóvásárral és animátorokkal.
december - december 8 munkaszüneti nap mert Szűz Mária szeplőtlen fogantatását ünneplik. A Mikulás nem jön december 6án. Természetesen itt is nyitva van minden üzlet vasárnaponként és minden város hangulatos karácsonyi kivilágítást kap. Szilveszterkor sok hotelben rendeznek vacsorát ami nagyon drága csakúgy mint a szállás vagy repjegy azokra a napokra. Firenzében a Santa Croce templom elötti téren igaz német típusú karácsonyi vásár mercato di natale van standokkal és forralt borral minden hétvégén.
És most lássuk a festákat, programokat részletesen