Mariannánál Verona és a Garda tó között

Azoknak is jó lehet akik meg akarják szakítani a kiutazást Toszkána felé de önálló nyaralásként is sokan érkeznek hiszen van itt látnivaló bőven. Mariannának egyelőre két kiadó szobája van, de a medence és a sokszínű reggeli miatt esett rá anno a választásunk. Nem bántuk meg!

Kezdjük az elején vagyis azzal hogy hol is van ez pontosan -  Verona és a Garda tó között félúton, alig egy kmre a főúttól, tehát átutazóknak és megrögzött kirándulóknak is ideális lehet. Mi egy hosszú hétvégét terveztünk errefelé, ami persze nem volt elég a környék bejárására, de voltunk hajókázni a Garda tavon és Veronát is bejártuk egy napon.

Marianna és családja egy teljesen felújított de stílusában régi épületben lakik amiben sok lakást alakítottak ki, egyelőre azonban csak 3ban volt mozgás (2015juli). Így aztán nyugodtan tudtunk úszkálni este is a kivilágaított medencében, szinte egyedül állt autónk a parkolóban és reggel is madárdalra ébredtünk. Mivel az épületet nagy kert vesz körül szerintem késöbb sem lesz zsúfolt, főleg azért mert ezt nyaralónak használják sokan tehát csak időszakosan jönnek a lakók.

A belső udvarból nyílik a két kiadó szoba, vagyis mindegyiknek saját bejárata van egy kis kertrészből ami sövénnyel van leválasztva. Az ajtó előtt egy kinti asztal is tartozik mindegyikhez ahol este is ki lehet ülni. Mindegyik szobában egy nagy ágy van 2 főre, egy asztal amin reggelihez kávé, tea és vízmelegítő, poharak vannak, van egy kis hűtő és flat Tv a falon. Mindegyik szoba légkondicionált ami távírányítóval működik. Mindegyik szobából nyílik egy nagyon szép és igényes, saját fürdőszoba zuhannyal, kőburkolatokkal és kiegészítőkkel -varázslatos ! Van benti és kinti, vagyis strandos törölköző is, tusfürdő és sampon, hajszárító. A szobákban padlófűtés van. Általában mindennap rendbeteszik őket és 3 naponta cserélnek törölközőket.

Could not load widget with the id 677.

A két szobából van egy ajtó hátul is, amin keresztül megközelíthető a reggeliző helység ami valójában egy nagy konyha is egyben. Minden reggel itt várja a vendégeket Marianna vagy anyukája egy finom kávéval, gyümölcslével vagy joghurttal, de van sonka és friss kenyér is. A medence a külső kertben van, az épület külső részén ahova egy fedett átjáró vezet. A medence be van kerítve, partján napágyat kap minden vendég Mariannától, van külső zuhany is (hideg, meleg vizes). Mikor mi voltunk itt a 3 napban egyszer találkoztunk csak egy másik párral akik kb fél órát voltak itt. A nagy kerítésen kívűl az épületegyüttesen kívül több kisebb parkoló is van ahol simán tudtunk parkolni. A garázsban van egy külön rész bicikliknek. 

Egyéb: a főút alig egy km, innen lehet kanyarodni Verona felé vagy a Garda tó felé, itt van a Gardaland vidámpark is, csakúgy mint a Sealife, Sigurtá és a Natura Viva, és a Caneva world. Internet wifi a szobákban fogható, a jelszót érkezéskor adják meg. A szobákat du 16,30-19 között kell elfoglalni, míg elutazáskor reggel 10,30ig kell elhagyni

2016os napi szobaárak :

  • szoba 2 főre reggelivel 60-120 euro között

Az árban benne van a büfé reggeli a kis, közös étkezőben, ágynemű és huzat, légkondi/padlófűtés, internet wifi, medence használat napágyakkal. A parkolás ingyenes a ház előtt. 

Foglalás/lemondás: A foglaláshoz 30% előleget kérnek de legalább egy éjszaka árát, főszezonon kívűl ettől többynire eltekintenek. Az előleget banki utalással lehet nekik eljuttatni amihez majd küldöm az adatokat. A többit helyben kell fizetni a tulajdonosnak kp-ben vagy hitelkártyával. Aki lemondja a foglalását kevesebb mint 2héttel érkezés előtt az elveszíti az előleget. Emailben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet érdeklődni magyarul Vikinél, írd bele a szállás nevét is! Természetesen nincsen semmilyen plusz költsége a foglalásnak.

Verona központ 12km, Garda tó 14km, Gardaland 20km, Velence 125km, Firenze 230km

contentmap_plugin

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145